Üdvözöljük honlapunkon!

A Pannon Tender Kft. azzal a céllal végzi tevékenységét, hogy pályázati támogatások felhasználásával és a projektmenedzsment eszközeinek alkalmazásával hozzájáruljon ügyfelei fejlesztési elképzeléseinek, beruházásainak sikeres megvalósításához.

Cégtörténet

Cégünk és munkatársaink szaktudása hazánk egyik piacvezető, felszámolással foglalkozó társaságának, a Vectigalis Zrt.-nek széles körű tapasztalatain alapszik. A Vectigalis Zrt. 1998-tól kezdődően foglalkozik pályázatok készítésével. Az Új Magyarország Fejlesztési Terv és egyéb fejlesztési programok részeként megvalósuló, ügyfeleink elképzeléseinek megfelelő projektek tervezésére és megvalósítására önálló üzletágat alapítottunk: a Pannon Tender Kft. kifejezetten pályázatírással, projekttervezéssel, projektmenedzsmenttel foglalkozik.

2007 óta számos vállalkozás és önkormányzat számára kerestük meg a fejlesztési elképzeléseihez szükséges forrásokat, terveztünk projekteket, készítettünk pályázatokat és valósítottunk meg projekteket pályázati támogatások segítségével.

Tevékenységünk 2008-ban az ipari parki fejlesztésekkel, befektetés-ösztönzéssel, míg 2009-ben a horvát-magyar együttműködésekre épülő IPA pályázati projektek generálásával egészült ki, miközben partnereink köre folyamatosan bővül.

A Pannon Tender Kft. 2008-tól a Pécs Emlékezete Alapítvány adománygyűjtési programjának koordinálását is végzi.

„Cégünk minden helyzetben növekedéspárti. Hitünk szerint addig kell fejlődni, amíg az ember megfelelő lehetőséget talál.”
Dr. Varga Jenő, tulajdonos

Partnereink

2010-06-09 11:53:00

59.875 € támogatásban részesül a Munkaadók és Gyáriparosok Dél-Dunántúli Regionális Szövetsége

A Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program „Határon átnyúló üzleti marketing és befektetésösztönzés a két Baranyában” című pályázat fő kedvezményezettje az MGYDDRSZ, a Hrvatska Udruga Poslodavaca és az ITD Hungary Nonprofit Közhasznú Zrt. pedig kedvezményezett partnerek.
A projekt átfogó célja a gazdasági kapcsolatok intenzitásának növelése a magyarországi Baranya és a horvátországi Osijek Baranja megyékben. A projekt kiemelt törekvése a működő tőke ... Tovább >>
2010-06-09 11:50:00

A Munkaadók és Gyáriparosok Dél-Dunántúli Regionális Szövetsége 86.300 € támogatásban részesül a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programból

A Munkaadók és Gyáriparosok Dél-Dunántúli Regionális Szövetsége 86.300 € támogatásban részesül a Magyarország-Horvátország IPA Határon Átnyúló Együttműködési Programból
Az „Egy mezőgazdasági üzleti inkubátor kialakítása céljából megvalósuló közös kutatás Horvátországban és Magyarországon” című pályázat fő kedvezményezettje Križevci városa, az MGYDDRSZ és a Srednja Gospodarska Škola pedig kedvezményezett partnerek.
A projekt egyik legfőbb célja, hogy erősítse a határon átnyúló együttműködést és támogatást nyújtson a ...Tovább >>
2010-06-09 11:46:00

Pannon Tender Kft. a STRABIL Kft-nek 3.794.810 Ft-ot nyert

A Pannon Tender Kft. a STRABIL Kft-nek 3.794.810 Ft-ot nyert a „Vállalati folyamatmenedzsment és elektronikus kereskedelem című, "GOP-2009-2.2.1" kódszámú pályázati felhívás keretében. 
A STRABIL Kft. a projekt keretében vállaltirányítási rendszert kíván kialakítani versenyképessége növelése érdekében.
A projekt célja a menedzsment, a dolgozók és az ingatlanok bérlői számára szükséges információkat a megfelelő időben, megfelelő helyen, illetve formában biztosító, intranetes és internetes folyamatmenedzsment szoftver ...Tovább >>